Utolsó frissítés: 2023. 06. 01.

Cégünk története

A Rozsdás Kft. alapítói 1988-ban kezdték meg tevékenységüket. A rendszerváltás előtti időszakban a hulladékkezelésben jártas Kelet Magyarországi MÉH vállalatnál dolgoztak. Az ott szerzett tapasztalatokkal gazdagodva, és látván a hulladékkezelésben a perspektívát, lettek magánvállalkozók majd 1989-ben megalapították a Rozsdás Bt.

 
Kiállítás Albáni, Tirana 2013
Kiállítás Albáni, Tirana 2013
A társaság Abony és vonzás körzetében kezdte meg működését és alapvetően a fém- színesfém hulladék, valamint papírhulladék nagy- és kiskereskedelmi tevékenységével foglalkozott. A kezdeti időktől fogva többnyire vállalatokkal és vállalkozásokkal ápolt partneri kapcsolatot és kezelte az ott keletkező hulladékokat (Tiszamenti Vegyi Művek, Szolmet Vállalat, Közép Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság, Mezőgép Tröszt Szolnoki Gyára, stb).   Számtalan gyár- és üzembontásból vette ki a cég a részét (Kecskeméti Kádgyár, Délalföldi Volán Vállalat, Egervin Borgazdaság Gépészeti Üzem, Ganz Anszaldo Budapest Lövő Utcai, Szentendre Utcai Gyáregységei stb.), melyek mind hozzájárultak a Rozsdás Kft. fejlődéséhez és tapasztalatinak gyarapodásához. A sikereknek köszönhetően, időközben saját kombinált szállító- és rakodóeszközöket és nagyobb 1 hektáros telephelyet is vásároltak Abonyban a kezelendő hulladékok szállítására és tárolására.
 
1995-ben elérkezettnek látta a vezetés az új társasági forma bevezetését, ekkor alapították meg a Rozsdás Kft-t. Ekkor kezdett el a cég több közbeszerzésben is részt venni és vált a MÁV hulladékkezelési team egyik oszlopos tagjává. Továbbra is folytatódott az üzemek leszerelése és átszerelése (Szobi Szörpgyár, Paks Konzervgyár, Salgótarjáni Síküveggyár, Siemens budapesti gyára stb.) és folyamatosan egyre több partner csatlakozott a megbízható és minőségi munkavégzésre mindig is törekedő vállalathoz.
  2003-ban nyitotta meg kapuit Kisújszálláson, 2,4 hektáros területen a második telephely. Előzetes piackutatást végezve döntöttek a város mellett, ahol pár év alatt a térség legmeghatározóbb fém- és színesfém hulladék, valamint papírhulladék begyűjtő és kezelő telepévé vált a fióktelep. Mind a lakosság, közületek és vállalatok megelégedésre.
 
2003-2009-ig eltelt időszakban csatlakozott a cég partnereihez több nagyobb magyar és multinacionális vállalat, melyek már komplett hulladékkezelést kívánnak meg. Igyekszik cégünk a velünk szemben támasztott minden feltételeknek és követelménynek megfelelni és a szükséges technikai eszközöket telepíteni és fejleszteni. Az általunk felvásárolt hulladékokat nagy arányban külföldi (Olasz, Szlovén, Szlovák, Ausztriai) feldolgozókba továbbítjuk, ahol alapanyagot állítanak elő, ezzel is csökkentve a környezetünket érő terhelést.
 
2010-től egy átfogó telephely fejlesztésnek köszönhetően szereztük meg a jogosultságot több mint 700 fajta veszélyes hulladék begyűjtésére és kezelésére. A begyűjthető és kezelhető veszélyes hulladékok fajtája az engedélyeink menüpont alatt megtekinthető. A teljesség igénye nélkül néhány: akkumulátor, olajos rongy, abszorbensek, fáradt olaj, emulzió, higító, festék hulladék, savak, lúgok, szennyezett csomagolási hulladékok, stb....
 
Időközben számtalan fejlesztést és beruházást hajtottunk végre:
◦Megnyitottuk a Közlekedési Ferlügyelet által akkreditált autóbontó csarnokunkat Abonyban,
◦A fémhulladékok feldolgozására egy precíziós 500 tonna nyomóerejű LEFORT típusú bálázó/ollózó gépet helyeztünk üzembe,
Kiállítás Franciaország, Párizs
Kiállítás Franciaország, Párizs
◦Könnyűfém öntödei előkészítésre a szabványoknak megfelelő szinesfém bálázó gépet rendzseresítettünk,
◦Az országban szinte egyedülállóan, az elérhető legmodernebb új GUIDETTI gépsorral dolgozzuk fel a kábel hulladékokat, ZÉRÓ károsanyag kibocsájtás mellett,
◦Bevezettük az ISO 9001 minőségirányítási rendzszert,
◦Bevezettük az ISO 14001 környezetirányátási rendszert,
◦Új anyagmozgató gépeket – emelhető fülkés DOOSAN tipusú forgó rakodókat vásároltunk,
​◦Hulladékkezelő csarnokokat építettünk, 1200 nm-en.
 
Jelenleg is van folyamatban lévő gépbeszerzésünk, Telepeink rendezettek és minden évben újabb és újabb beruházást végzünk rajtuk. Állandó rendszerességgel látogatunk nemzetközi kiállításokat és konferenciákat, hogy az elérhető legjobb és legújabb technológiákkal és gépekkel kapcsolatban tájékozottak legyünk. Az elmúlt 8 évben jártunk, Pekingben és a környékén több alkalommal, Kölnben, Dublinban, Birminghamben, Bukaresten, Isztanbulban, Prágában, Moszkvában, Párizsban és számos kisebb országban, hogy megtekintsük az ott használt rendszereket és eljárásokat, melyeket aztán beépítünk és hasznosítunk az itthoni munkáink során. Munkatársainkat minden évben újabb és újabb tudás megszerzésére ösztönözzük és támogatjuk képezésüket, hisszük azt, hogy csak jól képzett munkatársak tudnak minőségi munkát végezni.
 
Fontosnak tartjuk a környezetünk ápolását, védelmét és a fiatalok környezettudatos nevelését. Mindkét telepünkön a hét 5 munkanapján állunk a lakosság szolgálatában, hogy az otthon feleslegessé vált fémtartalmú háztartási eszközök, egyéb tárgyak ne az útszéli árkokba kerüljenek, hanem újrahasznosítva berendezéseket gyártsanak belőlük. Féléves rendszerességgel tartunk 15 iskolában hulladékgyűjtést és hulladékkezelési előadást.
 
Törekszünk környezettudatos normák szerint cselekedni, mind a munkánk végzése során, mind pedig a magánéletben. Továbbá támogatunk számos sport és kulturális rendezvényt, ezzel is hozzájárulva a kultúra és a közélet színesebbé tételéhez.
Kirándulás Gödöllő kisújszállási dolgozók
Kirándulás Gödöllő kisújszállási dolgozók