Utolsó frissítés: 2024. 01. 26.



TELEPHELY- ÉS ESZKÖZKORSZERŰSÍTÉS ROZSDÁS KFT-NÉL

 
Azonosító:         2018. évi Fejlesztési pályázat
                          FM-FPR/2018-01.
Iktatószám:       HEKF/14512/2019-ITM
 
A Rozsdás Kft hulladékkezeléssel foglalkozó vállalkozásunk az Innovációs Innovációs és Technológiai Minisztérium Termékdíj és Hulladékhasznosítási Főosztály által meghirdetett, a „2018. évi Fejlesztési pályázat” címmel nyílt pályázati felhívás keretén belül 2019 januárjában 74 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült. A pályázat segítségével egy új szállítójárművet és ehhez egy speciális hulladékszállításra/gyűjtésre alkalmas konténermozgató/szállító felépítményt, egy diesel üzemű homlokvillást, egy hulladékszállító görgős konténert szereztünk be, valamint Kisújszálláson egy modern üzemcsarnok megépítését valósítottuk meg. A 134,88 millió forint összköltségű projekt eredményeképpen vállalkozásunk kapacitása és hatékonysága növekedik.
 
A projekt célja volt, hogy olyan új eszközöket beruházását valósítsuk meg, amelyek technológiai korszerűsítést eredményeznek. Így a technológiafejlesztéshez kapcsolódóan több berendezés került beszerzésre. A hulladékok begyűjtéséhez és mozgatásához egy új Mercedes-Benz Arocs 2543 L 6x2  szállítójárművet szereztünk be és ehhez egy speciális hulladékszállításra, gyűjtésre alkalmas konténermozgató és szállító felépítményt, melyet rá tudunk szerelni. A begyűjtő rendszerünk így egyszerre modernizálódik egy új szállító eszközzel (tehergépjárművel) és egy speciális hulladékszállításra alkalmas úgynevezett „MULTILIFT XR 21 S59 típusú csúszóhorgos konténeremelő” felépítménnyel.
Beszerzésre került még egy Doosan D30G PLUS diesel üzemű homlokvillás targonca, egy két tengelyes shredder DR160/600, valamint egy 30 köbméteres hulladékszállító görgős konténer.
 
A projekt másik fő célja a Kisújszálláson lévő telephelyünkön egy új hulladékfeldolgozó üzemcsarnok építése volt. A csarnok 2020 áprilisában kapta meg a használatba vételi engedélyt.
 
Projektünk megvalósítása 16-17 hónapot vett igénybe. A beruházásnak köszönhetően vállalkozásunk munkahelymegtartó és jövedelemtermelő képessége növekedik, szolgáltatásaink színvonala jelentősen emelkedik, valamint hozzásegíti vállalkozásunkat versenyképességünk megerősödéséhez.
 
A projekt kezdő dátuma:            2019. 02. 12.
 
A projekt befejezése:                 2020. 05. 27.
 
A projekt összértéke:                 106 208 999,-
 
Támogatás intenzitása:              70%
 
Támogatás összege:                  74 346 299
 
 
Köszönjük a támogatást!

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


 

A Rozsdás Kft. által elnyert Európia Uniós pályázatok:

 

Kedvezményezett:
Rozsdás Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
A projekt címe:
A Rozsdás Kft. speciális gépgyártó technológiai tevékenysége során keletkező különböző olajjal és festékkel szennyezett mosó és tisztító vízbázisú hulladékok előkezelése.
A szerződött támogatás összege:
22.771.273 Ft azaz Huszonkétmillió-hétszázhetvenegyezer-kétszázhetvenhárom Forint
Támogatás mértéke: 70 %
A projekt tartalmának leírása:
A gépgyártás során keletkező veszélyes hulladéknak minősülű olajjal, vegyszerekkel és festékkel szennyezett vízbázisú folyadékok kezelése egy vákuum desztilláló berendezés által. A beüzemelést követően a szennyezett technológiai víz, tisztított formában visszakerül a gyártási folyamatba, ami által csökken a gépgyártás során keletkező veszélyes hulladékok és a felhasznált víz mennyisége. Így csökkennek a gyártáshoz kapcsolódó költségek valamint a gyártási technológia környezetbarátnak minősül, ami növelheti az előállított gép versenyelőnyét.
A projekt befejezési dátuma: 2017. 02. 01
A projekt azonosítószáma: GINOP-1.2.2-15-2016-02596
 

 

Új Széchenyi terv 

Projekt neve: Gépbeszerzés a Rozsdás Kft-nél

Projekt leírása:
A projekt keretében beszerzésre került a jelenleg elérhető legmodernebb technológiával rendelkező kompakt kábelhulladék-daráló gép, melynek 47.000 eurós beszerzési árához a vállalkozás 35%-os támogatási arány mellett közel 5 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el.
Ezzel a gépbeszerzéssel Cégünk újabb 2 munkahelyet hozott létre, valamint növeltük az általunk kezelt és feldolgozott hulladékok körét és kezelésük minőségét.

Kedvezményezett:
Rozsdás Kft. 2740 Abony, Baross Gábor út 2.

Közreműködő szervezet:
MAG – Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt.

Hiperhivatkozások:
www.ujszechenyiterv.gov.hu | www.magzrt.hu

 

Magyarország megújul
Új Széchenyi terv 

Projekt neve: Technológiai fejlesztés a Rozsdás Kft-nél

Projekt leírása:
A beruházás keretében beszerzésre került egy új a legmodernebb igényekhez is megfelelő Doosan 
DX210W típusú gumikerekes rakodógép 49.800.000 forintos beszerzési áron, melyhez a vállalkozás 
40%-os támogatási arány mellett 19.920.000 forint vissza nem térítendő támogatást nyert el. 
A projekt keretében 2 új munkahelyet teremtettünk
és az elmúlt években megszerzett piaci pozíciónkat tovább javítottuk.

Kedvezményezett:
Rozsdás Kft. 2740 Abony, Baross Gábor út 2.

Közreműködő szervezet:
MAG – Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt.
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség

Hiperhivatkozások:
www.ujszechenyiterv.gov.hu | www.magzrt.hu | www.nfu.hu


 
 

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.
 

Pályázat szám: ÉAOP-1.1.1/D-2009-0018

Projekt neve: 
     Kisújszállási csarnok
     A Rozsdás Kft. versenyképességét javító
     telephely fejlesztési beruházás

Kedvezményezett: 
     Rozsdás Kft. kisújszállási telepe
     2740 Abony, Baross Gábor út 2.

Közreműködő szervezet:
     Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség
     Nonprofit Kft. ROP közreműködő szervezet

www.nfu.hu | www.eszakalfold.hu

 
 

A projekt az Európai Unió támogatásával,
az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.
 

Pályázat szám: GOP-2.1.1.-10/A-2010-0429

Projekt neve: 
     A Rozsdás Kft. versenyképességét javító
     gépbeszerzési beruházás

Kedvezményezett: 
     Rozsdás Kft. kisújszállási telepe
     2740 Abony, Baross Gábor út 2.

Közreműködő szervezet:
     MAG - Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt.
     A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
     közreműködő szervezete

www.nfu.hu | www.magzrt.hu